Nem találod magad? Nem bízol magadban és a benned levő
erőben? Külső tényezők határozzák meg életed? Kicsúszott a kezed közül az
irányítás?
Sokszor ott vannak az általunk vágyott dolgok egy kéznyújtásnyira, de a görcsös akartunkkal eltoljuk magunktól, mi magunk képezünk akadályt. Nem bízunk az alaptermészetben, a mi természetünkben. Nem hiszünk magunkban. Így külsős személyeket és helyzeteket keresünk magunk visszaigazolására. Nem a legjobb irány, mert ez folyamatos megfelelési kényszerhez vezet. Magunkban kell szilárd bizalmat kiépíteni. Ez a fő cél.
„Térj vissza a természethez, keresd meg a saját
természetedet“ – javasolja többek között ezt is Dr. Wayne Dyer Az ambíciótól az értelemig című filmjében. Fő mondanivalója, hogy ha életünk első kilenc hónapjában
minden adott volt számunkra, anélkül, hogy ebbe bele kellett volna avatkoznunk,
akkor miért nem hisszük el, hogy mindez ezután is ott van, ugyanúgy elérhető
számunkra, csak hagyni kell megvalósulni. Sokkal inkább élnünk kellene a „let
it go“, avagy „engedd el“ elv szerint és nem a“ megfeszített görcsös akarás“
elvének.
Túl nagy hatalmat adunk az egónkak és nem tudjuk
elkülöníteni magunkat az „egónk játékától“. Nincs hatalmunk az elménk felett.
Egónk megmondja, hogy kik vagyunk és mindezt úgy magyarázza, hogy azzal
azonosít bennünket, hogy azok vagyunk, amivel rendelkezünk, minél több van
nekünk anyagi javakból annál jobbak, nagyobbak, többek vagyunk ; azzal azonosít
bennünket, hogy azok vagyunk, amit dolgozunk és minél magasabb pozícióban
vagyunk annál jobban elismernek minket, annál többek vagyunk; és arra bíztat
ezzel bennünket, hogy minél többek vagyunk és minél többet halmozunk fel anyagi
javakból és minél több „versenyt nyerünk meg“ annál jobb és jobb lesz…tehát ez
a „minél több“ ez szinte a mantránkká válik életünk hátralevő részében és
mindig mindenhol a többre, jobbra törekszünk.
Csak a gond az, hogy soha nem lesz
elég. Mindig kell majd a „több“. Ez szinte egy ördögi körré válik, amiből nincs
kiszállás. Megszerzünk X dolgok két percig élvezzük az örömöt és már kutatjuk,
hajtjuk is a következő dolgot. Gondolj vissza legutóbb megszerzett valamilyen
nagyobb anyagi dolog avagy szellemi elismerés után benned felmerülő érzésekre.
Meddig tudtál őszintén örülni? Sajnos be kell, hogy valljuk, hogy pár perc
alatt elillannak ezek a „nyereségek felett érzett örömpercek“ és már keressük
is az újabb kihívást, az újabb megmérettettést és nincs megállás. Soha nem
elégszünk meg igazán.
Mindenkinek van egy belső hívása, egy belső hangja, amit
sokan elhallgatunk, szőnyeg alá söprünk, figyelmen kívül hagyunk, mert megelégszünk azzal, hogy próbálunk megfelelni a társadalmi elvárásoknak, a külső tényezőknek. Mások
elismerésére áhítozunk, ahelyett, hogy a magunk elismerését akarnánk kivívni.
Nem vesszük észre, hogy nem elég úgymond „egy szerepet“ képviselni az életben;
nem elég csak anyának, csak feleségnek, csak xy munkavállalónak lenni. Merjünk
kinyílni, merjünk kiteljesedni, merjük megtalálni azt a dolgot, ami minket
igazán boldoggá tenne, merjük keresni az igazi utunkat. Nem kell feladni, amit
most csinálsz természetesen. Amit mondok az csupán annyi, hogy ne lustulj be,
ne tunyulj el, ne elégedj meg, hanem teljesítsd ki magad. Ne nyomd el a benned
feltörő érzéseket.
Ne felejtsük el, hogy a legfontosabb, hogy saját magunknak
megfeleljünk és ez csak akkor jön el ez az érzés, ha saját magunkat
beteljesítjük. Ha túlságosan függünk külső tényezőktől, személyektől,
helyzetektől, akkor ők irányítanak minket és nem mi magunkat és ha valami nem
úgy sül el, ahogy azt elterveztük, vártuk, akkor össze fogunk dőlni az első
akadálynál, mint egy kártyavár. Mert hagyjuk magunkat befolyásolni és nem
építjük ki belső erőnket. Miért élünk csak kifelé? Miért tesszük magunkat
függővé a külső világtól? Miért másoktól várjuk a visszaigazolást, amikor magunkba kellene keresni?
Elmélkedjünk el ezeken a kérdéseken néhány percig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése